4 posters
Élménybeszámolók, karrierek
Admin- Admin
- Poszt : 10
Csatlakozási dátum : 2014. Jul. 23.
- Post n°1
Élménybeszámolók, karrierek
Ide írhattok beszámolókat saját karrieretekről (trófeák, játékosok stb.)
mark11212- Poszt : 3
Csatlakozási dátum : 2014. Jul. 24.
- Post n°2
Re: Élménybeszámolók, karrierek
3 éve kezdtem karriert a Zenit Szentpétervár csapatával, és Bajnokok Ligája 3. selejtező körében kezdtem, ezen gyorsan túljutottam egy dán csapat ellen.. Idegenben sima 0-4, hazai pályán 1-1, de ott már nekem mindegy is volt az eredmény.. Utána rájátszásban a Roma csapatát búcsúztattam, hazain kikaptam ugyan, de a visszavágón sikert arattunk.. Az eredmény hazain 0-1, idegenben 1-4 ide.. Majd a csoportkörben a Real Madrid, Lille, Viktória Plzen voltak az ellenfeleim.. Ahol sikerült megszerezni a 2. helyet, így továbbjutván a Bajnokok Ligája csoportkörén.. A kieséses meccsen megkaptam a Bayern Münchent, és hát azért a csapatom még nincs ilyen szinten, ki is estem.. Az eredmény hazain 0-3 oda, idegenben 3-1 oda (összesítésben 6-1 a Bayernnek).. Majd a következő évemben az Orosz Bajnokságban 2. lettem, így újra BL 3. selejtezőben kezdtem.. Itt megkaptam a Stromsgodsettet, amit úgy búcsúztattam, hogy hazain 4-1 ide, idegenben 2-1 oda.. Rájátszásban már nem emlékszem a csapat nevére, hogy kit kaptam, de továbbmentem ott is.. BL csoportkörben ismét megkaptam a Real Madridot, S. Karagandi, Ludogorec Razgrad voltak az ellenfeleim.. Kicsit erősebb keretem volt a tavalyihoz képest.. A Real Madrid hazai pályán megvert.. Azonban Spanyolországban én tudtam diadalmaskodni 0-1 -es eredménnyel (igaz, hogy a Real Madridnál kiállítottak egy játékost), de még ez sem volt elég a csoport 1. helyének megszerzéséhez.. 2. lettem ismét a BL csoportkörben.. Jöhetett a kieséses fázis.. Ahol nagy meglepetésre ismét a Bayern Münchent kaptam.. Hazai pályán 1-3 -ot, idegenben 2-2 -őt játszottam vele..
És most játszom 3. évadomat a Zenitnél
És most játszom 3. évadomat a Zenitnél
szol-b- Poszt : 36
Csatlakozási dátum : 2014. Jul. 23.
Származás : Magyarország
- Post n°3
Re: Élménybeszámolók, karrierek
Rovaniemi PS
Este kezdem el új karrierem a finn élvonalbeli Rovaniemi PS csapatával. Egy kis ismertető a beszámolók előtt:
Az Rovaniemen Palloseura (vagy rövidebb nevén RoPS) egy finn labdarúgócsapat, melynek székhelye Rovaniemiben található. Jelenleg a finn labdarúgó-bajnokság élvonalában szerepel. A klubot 1950-ben alapították. Legjobb eredményük a finn első osztályban a bronzérem (2 alkalommal, 1988 és 1989), de a klub kétszeres finn másodosztályú bajnok (2010 és 2012) illetve ami fontosabb, kétszeres finn kupagyőztes (1986 és 2013).
Ezek után elindítom az új karriert, hogy leírhassam a játékosaimat, akiket kaptam a géptől.
A játékban a csapat skillje 3.0-ás, a költségvetés 3M, illetve 4000 (a játékban pontosan 3969) férőhelyes a stadion.
2014.01.01 van, első meccsünk majd 03.26-án lesz a finn kupában, mégpedig rögtön az Inter Turku ellen...
Ezek a párosítások vannak a finn kupa nyolcaddöntőjében:
2014.03.26:
JJK Jyväskylä - Kuopio PS
Haka Valkeakoski - Lahti
Inter Turku - ROVANIEMI PS
HJK Helsinki - Myllykoski
2014.03.27:
FF Jaro Jakobstad - Seinäjoen JK
KTP - Turku PS
Honka Espoo - Mariehamn
Ilves Tampere - Vaasa PS
Ha minden igaz, akkor majd 2014 nyarán Európa-ligában is szerepelünk (a finn bajnokság tavasztól őszig tart.)
Ezeket a játékosokat generálta a gép:
GK: Adam Poole (USA, 27 éves, 26 skill)
GK: Tommi Nenonen (FIN, 33 éves, 22 skill)
SW: Matti Tamminen (FIN, 20 éves, 32 skill)
SW: Juha Niskanen (FIN, 20 éves, 29 skill)
SW: Matti Lehto (FIN, 27 éves, 27 skill)
LB: Tuomo Kauko (FIN, 31 éves, 32 skill)
CB: Juha Selänne (FIN, 27 éves, 32 skill)
CB: Aki Heikkinen (FIN, 32 éves, 24 skill)
RB: Patrik Kuisma (FIN, 34 éves, 20 skill)
LM: Jussi Niinistö (FIN, 30 éves, 26 skill)
DM: Petri Laaksonen (FIN, 31 éves, 19 skill)
CM: Matti Koskela (FIN, 31 éves, 24 skill)
CM: Saku Kauko (FIN, 30 éves, 22 skill)
CM: Tommi Leppälä (FIN, 18 éves, 28 skill)
RM: Harri Lahtinen (FIN, 33 éves, 33 skill)
RW: Timo Joensuu (FIN, 26 éves, 33 skill)
CF: Jarno Yrjölä (FIN, 28 éves, 23 skill)
CF: Tommi Annala (FIN, 20 éves, 31 skill)
CF: Ilkka Perttula (FIN, 26 éves, 24 skill)
CF: Tommi Mäenpää (FIN, 30 éves, 25 skill)
Ez tehát a csapatom, azt már látom, hogy a nálam megszokott 4-3-3 felállást itt nem tudom megjátszatni...
Egyébként a 20 játékos között 1 db légiós van, ami így 5% mindössze.
Szeretnék leginkább finn játékosokkal játszani.
Köszi, ha végigolvastad, legközelebb nem lesz ilyen hosszú a beszámoló!

A hozzászólást szol-b összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-07-27, 22:28-kor.
szol-b- Poszt : 36
Csatlakozási dátum : 2014. Jul. 23.
Származás : Magyarország
- Post n°4
Re: Élménybeszámolók, karrierek
Már most látom, hogy milyen posztokra kell igazolnom:
LW, GK biztosan illetve még sanszos CB, LM és RM. 3M a költségvetés, a játékosaim eddigi összfizetése 38.000 €.
Rengeteg edzőmeccs van tervben is.
LW, GK biztosan illetve még sanszos CB, LM és RM. 3M a költségvetés, a játékosaim eddigi összfizetése 38.000 €.
Rengeteg edzőmeccs van tervben is.
szol-b- Poszt : 36
Csatlakozási dátum : 2014. Jul. 23.
Származás : Magyarország
- Post n°5
Re: Élménybeszámolók, karrierek
Elkezdtem az első szezonom a Rovaniemi PS csapatával. Az Inter Turku elleni kupameccs előtt 5 barátságos mérkőzést játszott a csapatom. Íme:
2014.02.15:
Rovaniemi PS - Ilves Tampere 3-1
2014.02.22:
Haka Valkeakoski - Rovaniemi PS 2-1
2014.03.01:
Rovaniemi PS - KTP 3-0
2014.03.07:
Kuopio PS - Rovaniemi PS 1-1
2014.03.19:
KTP - Rovaniemi PS 1-2
Ha ezt statisztikailag nézzük, akkor jót jelent, ugyanis az 5 felkészülési meccs mérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség (60% gy, 20 % d, 20 % v).
Összes meccs gólkülönbsége: 10-5 (+5)
Hazai meccsek: 2 meccs, 2 győzelem (100%), 6-1 (+5) gólkül.
Idegenbeli meccsek: 3 meccs: 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 4-4 (0) gólkül.
Megjegyzés: ebből bárki láthatja, hogy hazai pályán veszélyes lesz ellenünk.
A 4-5-1 (2)-es formáció mellett döntöttem, ez alapján is igazoltam:
ÉRKEZŐK:
- Petteri Vepsäläinen (Seinäjoen JK) <--- 22.000 € (FIN, LW poszt, 25 éves, 26 skill)
- Petteri Kivinen (Turku PS) <--- 15.000 € (FIN, GK poszt, 20 éves, 22 skill)
- Jussi Kumpulainen (Haka Valkeakoski) <--- kölcsönbe 2014.12.31-ig, 0 €(FIN, LWB poszt, 31 éves, 30 skill)
- Matti Salmi (Rovaniemi PS Youth) <--- 0 € (FIN, LM poszt, 16 éves, 15 skill)
TÁVOZÓK:
----------
Nincsen távozó, 4 játékossal erősítettem az egy hónapban, így 24-en vágunk neki a szezonnak.
Első tétmeccs:
2014.03.26:
Inter Turku - Rovaniemi PS 2-1
Ezzel kiestünk a kupából... Az első félidőben egy öngóllal vezettünk, majd a második félidőben bekapott 2 gól által kiestünk... Ha továbbmentünk volna, akkor a negyeddöntőben a HJK Helsinki várt volna ránk a saját pályájukon. Így kicsit azért örülünk is.
2014.04.12-én lesz az első bajnoki, érdekes módon az Inter Turku ellen idegenben... Remélem ott több szerencsénk lesz!

A hozzászólást szol-b összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-07-27, 12:53-kor.
szol-b- Poszt : 36
Csatlakozási dátum : 2014. Jul. 23.
Származás : Magyarország
- Post n°6
Re: Élménybeszámolók, karrierek
Az első bajnoki előtt, valamint a kupameccs előtt ezeket a célokat tűztem ki a csapatnak:
- BAJNOKSÁG: Top 8
(12 csapatos a bajnokság, de a tabella első felébe, az első 6 csapatba nem férünk be szerintem, így az első 8 csapat között szeretnék lenni a gárdámmal.)
- KUPA: -----
(Nem volt kitűzött cél.)
Eddig 11 mérkőzést (a szezon 1/3-át) lejátszottam a szezonból. Íme:
1.forduló:
Inter Turku - ROVANIEMI PS 2-2
2.forduló:
ROVANIEMI PS - FF Jaro Jakobstad 3-2
3.forduló:
Kuopio PS - ROVANIEMI PS 3-2
4.forduló:
ROVANIEMI PS - Myllykoski 0-2
5.forduló:
Lahti - ROVANIEMI PS 1-2
6.forduló:
ROVANIEMI PS - Seinäjoen JK 4-2
7.forduló:
Turku PS - ROVANIEMI PS 4-0 ...
8.forduló:
Honka Espoo - ROVANIEMI PS 0-0
9.forduló:
ROVANIEMI PS - Vaasa PS 0-0
10.forduló:
Mariehamn - ROVANIEMI PS 2-1
11.forduló:
ROVANIEMI PS - Helsinki JK 0-0 !!
A tabellán jelenleg a 10. helyet foglaljuk el, 11 meccs, 3 győzelem 4 döntetlen 4 vereség a mérleg, 14-18-as (-4) gólkülönbséggel és 13 ponttal:
1. Myllykoski 11 6 4 1 16-10 (+6) 22 pont
2. Helsinki JK 11 6 2 3 18-9 (+9) 20 pont
3. Mariehamn 11 4 5 2 14-9 (+5) 17 pont
...
10. ROVANIEMI PS 11 3 4 4 14-18 (-4) 13 pont
A 10. hely ellenére sem mondanám a helyzetünket siralmasnak, ugyanis 22 meccs még hátra van, és a 3. Mariehamn és köztünk csak 4 pont a különbség!

- Post n°7
Re: Élménybeszámolók, karrierek
Bayern München
Elkezdtem egy karriert a Bayern München csapatával, íme a generált játékosok:
GK: Jesper Hemmingsen (Den, 26 éves, képesség 94)
GK: Michael Bachmann (Sui, 28 éves, képesség 98)
LB: Walter Reichert (Ger, 29 éves, képesség 88)
CB: Sven Reuter (Ger, 31 éves, képesség 87)
CB: Gerd Heinrich (Ger, 31 éves, képesség 89)
RB: Robert Hesse (Ger, 19 éves, képesség 88)
RB: Thomas Thiel (Ger, 29 éves, képesség 95)
RB: Karel Vlach (Cz, 22 éves, képesség 98)
LM: Fabio Franco (Bra, 28 éves, képesség 96)
LM: Eugen Klinger (Ger, 34 éves, képesség 94)
CM: Bert Rieger (Ger, 21 éves, képesség 95)
CM: Markus Wilhelm (Ger, 19 éves, képesség 88)
RM: Edward Mbekela (Ngr, 34 éves, képesség 96)
RM: Ruud Pauwels (Bel, 21 éves, képesség 88)
RM: Steffen Jahn (Ger, 19 éves, képesség 67)
CF: Dionysios Anastasiadis (Gre, 29 éves, képesség 84)
CF: Altay Erdem (Tur, 34 éves, képesség 83)
CF: Ulrich Roth (Ger, 33 éves, képesség 84)
CF: Jasmin Karabajic (Cro, 27 éves, képesség 96)
CF: Thomas Lotter (Ger, 28 éves, képesség 87)
CF: Reinhard Blume (Ger, 19 éves, képesség 66)
Én inkább a fiatal játékosok, és 4-4-2 -es felállás mellett döntöttem! Tehát a védősor egész jó, a középpályán sincsenek gondok. Egyedül a csatársorral nem vagyok elégedett. A 6 csatáromból 4 biztosan távozni fog. Ezt a pénzt vagy beleölöm 1-2 játékosba, vagy a stadionba, netalántán a marketingbe vagy az ifjúsági központomba.
Eddig 28 mérkőzés ment le, ami így néz ki:
1. Bayern München 65 pont
2. Borussia Dortmund 59 pont
3. Schalke 53 pont
4. Hannover 51 pont
5. Bayer Leverkusen 50 pont
6. Wolfsburg 42 pont
......
16. Mainz 25 pont
17. Nürnberg 24 pont
18. Freiburg 19 pont
Ami azt illeti, hogy elég szoros az alsóház és a felsőház egyaránt.
A Bajnokok Ligájában is részt veszünk, ami így néz ki a csoportkört illetően:
1. Bayern München 16 pont
2. Manchester United 10 pont
3. Olympiakos 5 pont
4. Stromsgodset 2 pont
A kieséses fázis:
Legjobb 16:
Galatasaray 0-0 Chelsea
Porto 1-0 Athletico Madrid
Kobenhavn 0-1 Real Madrid
Manchester City 1-3 Bayern München
B. Lisboa 2-0 Barcelona
Anderlecht 0-1 Borussia Dortmund
Shakhtar Donetsk 2-2 PSG
Manchester United 2-1 Juventus
Visszavágó:
Chelsea 4-0 Galatasaray
Athletico Madrid 3-0 Porto
Real Madrid 1-0 Kobenhavn
Bayern München 2-0 Manchester City
Barcelona 8-1 B. Lisboa
Borussia Dortmund 2-1 Anderlecht
PSG 4-0 Shakhtar Donetsk
Juventus 3-0 Manchester United
Negyeddöntő:
Juventus 1-2 Bayern München
Borussia Dortmund 3-0 Real Madrid
PSG 1-0 Barcelona
Chelsea 2-1 Athletico Madrid
Visszavágó:
Bayern München 1-1 Juventus
Real Madrid 1-1 Borussia Dortmund
Barcelona 2-1 PSG
Athletico Madrid 1-0 Chelsea
Elődöntő:
PSG - Athletico Madrid
Borussia Dortmund - Bayern München (Ezek még nincsenek lejátszva)
________________________________
Német Kupa:
Legjobb 64
Aachen 0-0* Bayern München (11-esekkel: 2-4)
Legjobb 32
Köln 0-6 Bayern München
Legjobb 16
Halle 0-3 Bayern München
Negyeddöntő
Wiesbaden 0-2 Bayern München
Elődöntő
Rostock - Bayern München (Ez még nincs lejátszva)
______________________________
Egyértelműen a bajnokság, kupa, BL megnyerését tűztem ki célul!

- Post n°8
Re: Élménybeszámolók, karrierek
Folytattam karrierem a Rovaniemi csapatával. 5 meccses nyeretlenségi sorozattal vágtunk neki a következő mérkőzéseknek:
12.forduló:
Rovaniemi PS - Inter Turku 4-3 (szerintem ez volt a szezon meccse)
13.forduló:
FF Jaro Jakobstad - Rovaniemi PS 3-0
14.forduló:
Rovaniemi PS - Kuopio PS 1-4 ...
15.forduló:
Myllykoski - Rovaniemi PS 3-1 (három hatalmas vereség zsinórban...)
16.forduló:
Rovaniemi PS - Lahti 4-0 !!
17.forduló:
Seinäjoen JK - Rovaniemi PS 2-4 (2-0-ás állásról!)
18.forduló:
Rovaniemi PS - Turku PS 1-3
19.forduló:
Rovaniemi PS - Honka Espoo 4-0 !!!!! (ismét egy siker!)
20.forduló:
Vaasa PS - Rovaniemi PS 3-2 (így kell kikapni a 90.percben...)
21.forduló:
Rovaniemi PS - Mariehamn 0-3
22.forduló:
Helsinki JK - Rovaniemi PS 4-2
Felemás a csapat produkált játékának a képe... Egyelőre még mindig nem tudom megmondani, hogy a tabella hányadik helyét fogjuk elfoglalni. Jelenleg 2014.08.09-nél tartunk, még folyik az átigazolási szezon is, emellett van vissza még 11 bajnoki. Ebből az összes hazait meg kellene nyernünk (5 meccs, 15 pont), illetve pontokat kell elcsípni idegenben.
Átigazolások 2014: (dőlten szedve a nyári igazolások)
ÉRKEZŐK:
- Petteri Vepsäläinen (Seinäjoen JK) <--- 22.000 € (FIN, LW poszt, 25 éves, 26 skill)
- Petteri Kivinen (Turku PS) <--- 15.000 € (FIN, GK poszt, 20 éves, 22 skill)
- Jussi Kumpulainen (Haka Valkeakoski) <--- kölcsönbe 2014.12.31-ig, 0 € (FIN, LWB poszt, 31 éves, 30 skill)
- Matti Salmi (Rovaniemi PS Youth) <--- 0 € (FIN, LM poszt, 16 éves, 15 skill)
- Aki Paavola (Rovaniemi PS Youth) <--- 0 € (FIN, LB poszt, 17 éves, 15 skill)
- Antti Kuivasto (Rovaniemi PS Youth) <--- 0 € (FIN, LM poszt, 17 éves, 12 skill)
- Timo Lehto (JJK Jyväskylä) <--- 30.000 € (FIN, CB poszt, 19 éves, 24 skill)
- Cornelius Ferris (Hibernians Paola, máltai) <--- 31.000 € (MLT, CF poszt, 19 éves, 26 skill)
- Ville Hyvärinen (Seinäjoen JK) <--- 18.000 € (FIN, CM poszt, 26 éves, 21 skill)
Összesen: - 116.000 €
TÁVOZÓK:
- Petteri Vepsäläinen (FK Turnovo, macedón) ---> 24.000 € (FIN, LW poszt, 25 éves, 26 skill)
- Tuomo Kauko (Hapoel Ramat Gan, izraeli) ---> 29.000 € (FIN, LB poszt, 31 éves, 32 skill)
- Timo Joensuu (MTK Budapest, magyar) ---> 49.000 € (FIN, RW poszt, 26 éves, 33 skill)
- Petri Laaksonen (ÍBV Vestmannaeyjar, izlandi) ---> 10.000 € (FIN, DM poszt, 31 éves, 19 skill)
Összesen: + 112.000 €
Egyenleg: - 4.000 €
5 új játékos érkezett, illetve 4-en távoztak a csapatból, így a szezon utolsó részére (egyelőre) 25-en vagyunk, ebből 2 légiós (Poole, Ferris), ami 8%-ot jelent a csapatból.
A tabella így néz ki:
1. Myllykoski 22 13 4 5 40-24 (+16) 43 pont
2. Helsinki JK 22 12 5 5 40-20 (+20) 41 pont
3. Vaasa PS 22 10 6 6 29-24 (+5) 36 pont
...
9. ROVANIEMI PS 22 7 4 11 37-46 (-9) 25 pont
...
12. Inter Turku 22 6 4 12 26-39 (-13) 22 pont
Góllövőlista:
1. Sami Nieminen, 12 gól (Helsinki JK)
2. Mika Mikkonen, 11 gól (Mariehamn)
3. Mikka Salmi, 10 gól (Honka Espoo)
...
9. TOMMI ANNALA, 8 gól (ROVANIEMI PS)
Reménykedjünk a jobb folytatásban!

- Post n°9
Re: Élménybeszámolók, karrierek
ROVANIEMI PS:
Elérkeztünk a 2014-es szezon utolsó részéhez. Íme a meccsek:
23.forduló:
Inter Turku - ROVANIEMI PS 0-2
24.forduló:
ROVANIEMI PS - FF Jaro Jakobstad 2-0
25.forduló:
Kuopio PS - ROVANIEMI PS 0-4 (hihetetlen győzelmi széria 8-0-ás gólkülönbséggel)
26.forduló:
ROVANIEMI PS - Myllykoski 2-3 (2-0-ra vezettünk, nagyon elbíztuk magunkat, és ez kihatott a
további meccsekre is.)
27.forduló:
Lahti - ROVANIEMI PS 2-2
28.forduló:
ROVANIEMI PS - Seinäjoen JK 0-3 ...
29.forduló:
Turku PS - ROVANIEMI PS 2-1
30.forduló:
Honka Espoo - ROVANIEMI PS 0-3 !!
31.forduló:
ROVANIEMI PS - Vaasa PS 3-2
32.forduló:
Mariehamn - ROVANIEMI PS 0-0
33.forduló:
ROVANIEMI PS - Helsinki JK 0-4 ...
A szezont követően Kazahsztánban két "levezető mérkőzést" játszottunk:
2014.11.01:
FC Astana (kazah) - ROVANIEMI PS 3-0
2014.11.04:
Aktobe (kazah) - ROVANIEMI PS 1-2
(2 meccs, 1 győzelem és 1 vereség, 2-4 [-2] gólkül.)
Átigazolások 2014 (frissítve): (dőlten szedve a nyári igazolások)

- Jarkko Ahtisaari (KTP) <--- 25.000 € (FIN, RM poszt, 33 éves, 27 skill)
Összesen: - 141.000 €

Egyenleg: - 29.000 €
(2014.08.06.-a után még egy játékos, Jarkko Ahtisaari érkezett a másodosztályú KTP csapatától.)
TABELLA:
1. Myllykoski 33 17 5 11 50-41 (+9) 56 pont
2. Helsinki JK 33 15 9 9 51-31 (+20) 54 pont
3. Vaasa PS 33 15 8 10 43-36 (+7) 53 pont
4. Turku PS 33 12 6 15 46-37 (+9) 52 pont
5. Mariehamn 33 12 12 9 46-39 (+7) 48 pont
6. Honka Espoo 33 13 8 12 41-45 (-4) 47 pont
7. FF Jaro Jakobstad 33 13 7 13 44-42 (+2) 46 pont
8. ROVANIEMI PS 33 12 6 15 56-62 (-6) 42 pont
9. Inter Turku 33 12 6 15 45-51 (-6) 42 pont
10. Lahti 33 13 3 17 40-48 (-8 ) 42 pont
11. Kuopio PS 33 11 6 16 36-47 (-11) 39 pont
12. Seinäjoen JK 33 8 8 17 36-55 (-19) 32 pont
Csak több lőtt góllal lett meg a top 8... Jövőre ez édeskevés lesz.
Házi gólkirály: Tommi Annala 32 meccs / 10 gól
(KUPADÖNTŐ: Helsinki JK - FF Jaro Jakobstad *1-1, így a Jaro indulhat a 2015-ös EL-ben!)
Összegzés:
A top 8-ban ugyan bent vagyunk, de nem vagyok teljesen elégedett a csapattal. Nem tudom egyelőre ki lesz újonc 2015-ben, vagy kit kapunk a 2015-ös finn kupában, sőt, még a célokat sem tudom. De ez kevés. Januárban muszáj lesz igazolni minden posztra, emellett lehet, hogy a 4-5-1 (2)-ről átállunk 4-3-3-ra.

- Post n°10
Re: Élménybeszámolók, karrierek
ROVANIEMI PS:
2015-ös szezon, ma este kezdem el. Jelenleg 3.7M a költségvetés, egy finn középcsapatnak pont elégnek kell(ene) lennie. 2015.01.04.-et írunk, így néznek ki a téli átigazolások:
ÉRKEZŐK:
- Antti Yrjölä (Rovaniemi PS Youth) <--- 0 € (FIN, CB poszt, 19 éves, 13 skill)
- Jukka Pekkanen (Rovaniemi PS Youth) <--- 0 € (FIN, CF poszt, 19 éves, 13 skill)
(Összesen: 0 €)
TÁVOZÓK:
- Jussi Kumpulainen (Haka Valkeakoski) ---> kölcsönből vissza, 0 € (FIN, LWB poszt, 32 éves)
(Összesen: 0 €)
Megjegyzés: Jussi Kumpulainen leigazolása várható, a tavalyi szezonban kiváló teljesítményt nyújtott.
Az újonc a Haka Valkeakoski csapata. A kupában 2015.03.26.-án fogunk játszani a Vaasa PS otthonában. Győzni szeretnénk.
Célok:
- Bajnokság: Top 6.
- Kupa: Negyeddöntő.
(Megjegyzés: koncentrálni kell a fontosabb meccseken, és elérhetjük a célokat.)
Így néz ki a Finn Kupa nyolcaddöntőjének párosítása:
2015.03.25:
JJK Jyväskylä - Mariehamn
Myllykoski - Seinäjoen JK
Ilves Tampere - Kuopio PS
AC Oulu - FF Jaro
2015.03.26:
Vaasa PS - ROVANIEMI PS
Helsinki JK - Lahti
Turku PS - Inter Turku
Haka Valkeakoski - Honka Espoo
Turku városi rangadóval kezdődik a szezon.
Tervben van számtalan edzőmeccs, lehet edzőtábor egy adott országban.
A bajnokságban (tavalyhoz hasonlóan) idén is idegenben kezdjük azzal a csapattal a szezont, aki ellen a kupában is játszunk:
2015.04.11: Vaasa PS - ROVANIEMI PS
Bízzunk a legjobbakban!

- Post n°11
Re: Élménybeszámolók, karrierek
ROVANIEMI PS:
2015:
Átigazolások: (dőlten az új igazolások)
ÉRKEZŐK:
- Antti Yrjölä (Rovaniemi PS Youth) <--- 0 € (FIN, CB poszt, 19 éves, 13 skill)
- Jukka Pekkanen (Rovaniemi PS Youth) <--- 0 € (FIN, CF poszt, 19 éves, 13 skill)
- Mikko Huhtala (KTP) <--- 9.000 € (FIN, RW poszt, 27 éves, 22 skill)
- Robert Simpson (Glentoran F.C., észak-ír) <--- 20.000 € (NIR, RB poszt, 28 éves, 24 skill)
- Joonas Häkkinen (Vaasa PS) <--- 12.000 € (FIN, LW poszt, 19 éves, 20 skill)
- Jaakko Kivelä (JJK Jyväskylä) <--- 16.000 € (FIN, LB poszt, 26 éves, 23 skill)
(Összesen: - 57.000 €)
TÁVOZÓK:
- Jussi Kumpulainen (Haka Valkeakoski) ---> kölcsönből vissza, 0 € (FIN, LWB poszt, 32 éves)
- Antti Kuivasto (Rovaniemi PS Youth) ---> 0 € (FIN, LM poszt, 18 éves, 16 skill)
(Összesen: 0 €)
EGYENLEG: - 57.000 €
Várható volt, hogy a téli átigazolási időszakot sem nyereségesen zárjuk. Amíg gyenge az ifik képzése, ez sajnos egy darabig így lesz, mivel nehezen tudunk jó pénzért játékos(oka)t eladni, és muszáj az utánpótlás, erősítés. Két távozó, Antti Kuivasto-t visszaküldtem az ifikhez, majd nyáron talán, vagy a 2016-os szezonban csatlakozhat a kerethez.
Összesen 6(!) új játékos érkezett, egy LW és egy RW is van köztük, ebből láthatja mindenki, hogy ténylegesen átálltunk a 4-3-3 formációra. A felkészülést is így kezdtük el:
2015.02.09: Honka Espoo - ROVANIEMI PS 4-2
2015.02.15: Flora Tallinn (észt) - ROVANIEMI PS 0-2
2015.02.18: Dudelange (luxemburgi) - ROVANIEMI PS 1-2
2015.02.24: ROVANIEMI PS - Lahti 2-1
2015.03.03: Aalborg BK (dán) - ROVANIEMI PS 1-0
2015.03.14: ROVANIEMI PS - Ilves Tampere 2-4
2015.03.19: ROVANIEMI PS - JJK Jyväskylä 0-1
Nem éppen úgy sikerült a felkészülés, ahogyan azt elterveztem... 31 fős kerettel kezdtünk neki a szezonnak (Kuivasto az ifikkel edz, így már csak 30-an vagyunk).
A 7 felkészülési meccsből 3 győzelem és 4 vereség van (a meccsek kb. 43%-át nyertük meg), a gólkülönbség: 10-12 (-2).
Hazai mérleg: 3 meccs - 1 győzelem és 2 vereség (33%), gólkül.: 4-6 (-2).
Idegenbeli mérleg: 4 meccs - 2 győzelem és 2 vereség (50%), gólkül.: 6-6 (0).
Megjegyzés: Picit azért is fájó, mert a két utolsó edzőmeccsen két másodosztályú csapattól szenvedtünk vereséget, mind hazai pályán (gólkül.: 2-5).
KUPAMECCSEK:
2015.03.25:
JJK Jyväskylä - Mariehamn 0-0*
Myllykoski - Seinäjoen JK 0-2
Ilves Tampere - Kuopio PS 0-3
AC Oulu - FF Jaro 2-1
2015.03.26:
Vaasa PS - ROVANIEMI PS 1-3 !!!!!
Helsinki JK - Lahti 2-0
Turku PS - Inter Turku 2-0
Haka Valkeakoski - Honka Espoo 0-1
LEGYŐZTÜK A VAASA-T!!! A szünetben 1-0-ra vezettek, de sikerült 3 góllal fordítani. Lehet, hogy a tragikus felkészülés után beindul a csapat szekere! A cél a kupában már most teljesítve van! De mivel a második ligás AC Oulu-t kaptuk ellenfélnek, így az elődöntő, sőt, akár a döntő is összejöhet! Csak így tovább!
Kupa (negyeddöntők párosítása):
2015.04.15:
Mariehamn - Honka Espoo
Turku PS - Seinäjoen JK
Helsinki JK - Kuopio PS
AC Oulu - ROVANIEMI PS
A Myllykoski kiesett, ha a Helsinki is kiesik, vagy elkerüljük, akkor akár ez a torna meg is nyerhető a számunkra! De ne kiabáljuk el!
Két fontos meccs jön:
2014.04.11: Vaasa PS - ROVANIEMI PS (1.forduló)
2014.04.15: AC Oulu - ROVANIEMI PS (kupa, negyeddöntő)
Csak így tovább!

sólyomszem99- Poszt : 96
Csatlakozási dátum : 2014. Sep. 04.
Életkor : 24
Származás : Debrecen
- Post n°12
A nagy tervek
Az O. Lyonnal játszottam 65 évet és miután 10 éve nyerjük meg zsinórban a BL-t gondoltam kezdek inkább újat. Akkor már miért ne oszthatnám meg?
Egy kicsi kihívást is teszek bele, mert nem egyből a Barcelonával kezdek, hanem egy svájci középcsapattal, akivel izgalmas lesz játszani, a Vaduzzal. Ez eredetileg egy liechstensteini csapat, de nemzeti bajnokság híján Svájcban küzd. Most már az én vezetésemmel.
Szóval holnaptól ezt láthatjátok. Addig is, az élvonalbeli ellenfeleim: Basel, G. C. Zürich, Thun, Y. B. Bern, St. Gallen, Luzern, Sion, Zürich, Aarau... és a Vaduz

A hozzászólást sólyomszem99 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-09-20, 09:54-kor.
sólyomszem99- Poszt : 96
Csatlakozási dátum : 2014. Sep. 04.
Életkor : 24
Származás : Debrecen
- Post n°13
A kezdet
Szóval a 2014/2015-ös idény lesz az első.
Itt a keretem:
Kapusok:
Daniel Roth (svájci, 49)
Patrick Kohler (svájci, 45)
Védők:
Bastien Meyer (svájci, 53)
Vincent Weber (francia, 45)
Giancarlo Dettori (olasz, 60)
David Hofstetter (svájci, 56)
Heinz Schneider (svájci, 56)
Tibor Nikházi (magyar, 57)
Humberto Passarelli (argentin, 50)
Középpályások:
Dominique Schneider (svájci, 57)
Mohamed Karim (egyiptomi, 51)
Andreas Scherrer (svájci, 54)
Fabian Bauer (svájci, 56)
Sergio Ferro (portugál, 54)
Michael Gloor (svájci, 57)
Ber Rieger (német, 48)
Csatárok:
Klaus Stuckmann (német, 56)
Marcel Kurz (osztrák, 50)
Peter Widmet (svájci, 46)
19 játékossal vágunk neki a bajnokságnak és ebből 9 külföldi.
Mi most csak a bajnokságban és a nemzeti kupában indulunk.
Célunk a bajnokságban a kupahelyezés (1.-4.), a kupában a negyeddöntő-elődöntő.
Felkészülési meccseket nem játszottunk, mert a bajnokság már július második hetében kezdődött.
Mérkőzéseink:
1. forduló
VADUZ-Sion 1:0 (egyből egy piros lappal kezdtünk, de végül meg lett a győzelem)
2. forduló
G. C. Zürich-VADUZ 3:1 (igen, a Zürich még nagy falat)
3. forduló
VADUZ-Y. B. Bern 3:0 (!!!) (elképesztő, egy elkönyvelt vereség helyett csodálatos játék)
4. forduló
Aarau-VADUZ 1:2 (fordítással, nagyon kevesen múlott)
5. forduló
VADUZ-Luzern 2:1 (szintén fordítással)
6. forduló
Thun-VADUZ 2:2 (itt már emeltük a tétet, mert 0:2-ről kellett visszajönni a meccsbe)
7. forduló
VADUZ-Zürich 2:1 (nagy meccs volt, hazai pályának köszönhetően nyertünk)
8. forduló
Basel-Vaduz 0:1 (ennek a győzelemnek az ára egy fontos játékos lesérülése)
9. forduló
VADUZ-St. Gallen 0:1 (hiányzott Gloor)
És vége is az első negyedévnek.
Az állás kilenc forduló után:
1. Y. B. Bern (9, 7, 0, 2, 17-5, 21 pont)
2. VADUZ (9, 6, 1, 2, 14-9, 19 pont)
3. St. Gallen (9, 5, 2, 2, 9-5, 17 pont)
4. Zürich (9, 4, 2, 3, 13-10, 14 pont)
5. G. C. Zürich (9, 3, 3, 3, 9-9, 12 pont)
6. Aarau (9, 1, 6, 2, 9-10, 9 pont)
7. Luzern (9, 2, 3, 4, 7-10, 9 pont)
8. Basel (9, 1, 5, 3, 8-9, 8 pont)
9. Sion (9, 2, 1, 6, 5-12, 7 pont)
10. Thun (9, 1, 3, 5, 8-20, 6 pont)
Jó negyedévet futottunk, de az erősebb csapatok még csak most fognak rákapcsolni, mert a nemzetközi meccsek miatt nem a bajnokságra koncentráltak. Mi küzdünk tovább.

A hozzászólást sólyomszem99 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-09-20, 09:55-kor.
sólyomszem99- Poszt : 96
Csatlakozási dátum : 2014. Sep. 04.
Életkor : 24
Származás : Debrecen
- Post n°14
Második negyedév
Néhány változtatást tettem a negyedév megkezdése előtt. Tulajdonképp annyit, hogy az ifiképzés, egészségügy, marketing "részlegre" több pénzt fektettem be. Nyilván nem rövidtávon, de hosszútávon mindenképp hasznos lesz.
És akkor a második negyedév:
10. forduló
Sion-VADUZ 1:1 (Gloor nélkül)
11. forduló
VADUZ-G.C.Zürich 1:0 (Gloorral)
12. forduló
Y. B. Bern-VADUZ 2:4 (egyszerűen hihetetlen eredmény. Valamit nagyon tudunk, amit a berniek nem)
13. forduló
VADUZ-Aarau 1:0 (kicsi szerencsével)
14. forduló
Luzern-VADUZ 0:1 (nagyon korai gól, végéig igen aktív támadást kellett kiállnunk)
15. forduló
VADUZ-Thun 3:0 (elvárt győzelem volt és mi hoztuk a papírformát)
16. forduló
Zürich-VADUZ 2:2 (ez egy igazságos döntetlen)
17. forduló
VADUZ-Basel 0:1 (a hiba a tervben)
18. forduló
St. Gallen-VADUZ 0:2 (nagyon fontos győzelem)
Az állás 18 mérkőzés után:
1. VADUZ (18, 12, 3, 3, 29-15, 39)
2. Y. B. Bern (18, 11, 3, 4, 31-18, 36)
3. St. Gallen (18, 10, 3, 5, 23-10, 33)
4. G. C. Zürich (18, 8, 4, 6, 23-16, 28)
5. Basel (18, 5, 8, 5, 22-18, 23)
6. Zürich (18, 6, 3, 9, 22-27, 21)
7. Luzern (18, 4, 6, 8, 16-25, 18)
8. Thun (18, 4, 6, 8, 17-32, 18)
9. Aarau (18, 3, 8, 7, 17-26, 17)
10. Sion (18, 4, 2, 12, 11-24, 14)
El kell ismernünk, nagyon jó félévet zártunk. De nem dőlhetünk még hátra, mert ugyanennyi meccs van az idényből és az előnyünk csöppet sem biztató.
Közbe elkezdődött a kupa is:
Legjobb 16
Delémont-VADUZ 0:1 (végén szereztünk nehézkesen egy gólt)
Nyolcaddöntő
S. Nyon-VADUZ 2:2 (11-kel:18-19) (nagyon rosszul játszottunk. 0-2-ről sikerült visszahozni, de többre nem voltunk képesek. Jobban rúgtuk a 11-eket, de ez édeskevés lesz a továbbiakban)

A hozzászólást sólyomszem99 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-09-20, 09:56-kor.
sólyomszem99- Poszt : 96
Csatlakozási dátum : 2014. Sep. 04.
Életkor : 24
Származás : Debrecen
- Post n°15
harmadik negyedév
A félév után egy kicsit összemértük erőnket európai csapatokkal:
Borisov (fehérorosz)-VADUZ 1:3
D. Miskolc (magyar)-VADUZ 0:2
VADUZ-L. Poznan (lengyel) 2:1
Összeségében jól játszottunk, megnyertük az összes meccsünket, de ez nem azt jelenti, hogy tényleg jobbak lennénk. De most nyugodtan hihetjük ezt is.
Természetesen igazolásokban sem volt hiány:
Érkezők:
Tony Garrett (amerikai, Malmö, 411000 CHF)
Távozók:
Damien Stadelmann (svájci, Derry C., 93000 CHF)
Adreas Brunner (svájci, Locarno, 58000 CHF)
Simon Stauffer (svájci, Sillamae K., 36000 CHF)
Bruno Lutz (svájci, St. Pölten, 47000 CHF)
Igen, az ifik még nem voltak olyan erősek, hogy maradjanak, de ez várható volt (szóval most ifjakat neveltünk Európa kiscsapatainak).
És a aztán nekivágtunk a harmadik negyedévnek:
19. forduló
VADUZ-Sion 2:2 (nem jó kezdés -igaz, lehetne rosszabb is-)
20. forduló
G. C. Zürich-VADUZ 0:2 (most már magabiztosan játszunk a Zürich ellen és ez hosszútávon sokat fog jelenteni)
21. forduló
VADUZ-Y. B. Bern 2:2 (kiállítások, sérülések miatt véget ért a csoda)
22. forduló
Aarau-VADUZ 0:0 (ez hatalmas hiba, az a 2 pont még kellhet)
23. forduló
VADUZ-Luzern 1:0 (nehezen, egy Gloor bombával)
24. forduló
Thun-VADUZ 0:1 (kettős emberelőnnyel)
25. forduló
VADUZ-Zürich 1:1 (kegyetlen meccs volt, három piros, 8 sárga)
26. forduló
Basel-VADUZ 2:2 (lehet, hogy vége van a taktikánk hatása)
27. forduló
VADUZ-St. Gallen 1:0 (kellett, nagyon)
27 meccs utáni eredmény:
1. VADUZ (27, 16, 8, 3, 41-22, 56)
2. St. Gallen (27, 14, 6, 7, 34-16, 48)
3. Y. B. Bern (27, 13, 8, 6, 45-29, 47)
4. G. C. Zürich (27, 12, 7, 8, 34-23, 43)
5. Zürich (27, 11, 5, 11, 39-40, 38)
6. Basel (27, 7, 13, 7, 33-26, 34)
7. Luzern (27, 7, 6, 14, 25-38, 27)
8. Aarau (27, 5, 11, 11, 24-41, 26)
9. Sion (27, 7, 4, 16, 22-39, 25)
10. Thun (27, 5, 8, 14, 26-49, 23)
Még mindig vezetünk, de most feleannyira sem voltunk magabiztosak, mint a korábbi negyedévekben. Kezdhetünk izgulni.
A kupába is bizonyítani kellett:
Negyeddöntő:
S. Genéve-VADUZ 0:2 (végre egy magabiztos győzelem)

- Post n°16
az utolsó negyedév
Az utolsó 9 meccs:
28. forduló
Sion-VADUZ 0:1 (emberelőnnyel)
29. forduló
VADUZ-G. C. Zürich 0:1 (ez várható volt...)
30. forduló
Y. B. Bern-VADUZ 0:2 (még mindig hű )
31. forduló
VADUZ-Aarau 0:1 (egy újabb mumus?)
32. forduló
Luzern-VADUZ 0:3 (ez a meccs után pedig kezdődik a Luzern-Vaduz kupadöntő)
33. forduló
VADUZ-Thun 1:1 (itt már inkább a Thunnak kell jobban a pont)
34. forduló
Zürich-VADUZ 1:2 (és most már bajnokcsapat vagyunk)
35. forduló
VADUZ-Basel 1:1 (itt már a cserejátékosok kaptak lehetőséget)
36. forduló
St. Gallen-VADUZ 1:2 (és ezzel a győzelemmel keretbe foglaltuk az évet)
Végeredmény:
1. VADUZ (36, 21, 10, 5, 53-28, 73)
2. Y. B. Bern (36, 18, 9, 9, 55-37, 63)
3. St. Gallen (36, 17, 8, 11, 46-29, 59)
4. G. C. Zürich (36, 15, 11, 10, 42-28, 56)
5. Basel (36, 11, 16, 9, 48-34, 49)
6. Zürich (36, 13, 5, 18, 52-57, 44)
7. Thun (36, 11, 9, 16, 38-57, 42)
8. Aarau (36, 8, 14, 14, 39-56, 38)
9. Luzern (36, 10, 7, 19, 35-56, 37)
10. Sion (36, 9, 5, 22, 29-55, 32)
Gólkirály:
Dinei Dias (Y. B. Bern) 21
Házi gólkirály:
Michael Gloor 7
Vaduz lett a bajnok.
Sion csapata kiesett.
Bajnokok ligájába indul: Vaduz, Y. B. Bern
Európa-ligában indul: St. Gallen, G. C. Zürich
A nemzeti kupának is vége:
Elődöntő:
Winterthur-VADUZ 0:1 (újabb másodosztályú csapat, így azért kicsit egyszerűbb volt a döntőbe jutni)
Döntő:
Luzern-VADUZ 0:0 (11-kel:8-9) (0:3 után egy húzós döntő, de nyilván nem erre fektettük a hangsúlyt. De jól rúgunk tizenegyeseket)
Vaduz lett a kupagyőztes.

- Post n°17
Második negyedév
A 2015/2016-os idény előtt egy kicsit edzeni kellett a csapatot.
Egy Közép-Európa-edzőtábor volt tervben:
Grödig (osztrák)-VADUZ 1:1
VADUZ-St. Pölten (osztrák) 3:0
R. B. Salzburg (osztrák)-VADUZ 2:1
VADUZ-R. Wien (osztrák) 1:0
AC S. Praha (cseh)-VADUZ 2:0
VADUZ-L. Warszawa (lengyel) 4:0
Természetesen csapatunk kerete is változott:
Érkezők:
Paul Gloor (svájci, Zürich, 746000 CHF) (egy nagyon hosszú és kemény üzletelés során sikerült megszerezni a mi Gloorunk testvérét, ami hatalmas előnyökkel fog járni)
Távozók:
David Hofstetter (svájci, lejárt szerződés)
Daniel Roth (svájci, lejárt szerződés)
Tobias Koch (svájci, S. Bolnisi, 37000 CHF)
Adreas Scherrer (svájci, V. Arnhem, 302000 CHF)
Ezzel az átalakult kerettel, a jól sikerült "turnéval" vágunk neki az új évnek. Elvárásaim a bajnokságban dobogó, kupában elődöntő, BL-ben pontszerzés. Akkor lássuk:
1. forduló
Thun-VADUZ 1:2 (a Gloor testvérpár villanása)
2. forduló
VADUZ-Zürich 1:1 (kemény meccs volt)
3. forduló
VADUZ-Luzern 2:1 (a végén kiengedtünk, de nyertünk)
4. forduló
VADUZ-Y. B. Bern 2:0 (ez még mindig megy )
5. forduló
St. Gallen-VADUZ 1:2
6. forduló
S. Genéve-VADUZ 0:0 (az újonc csapat nem tudta kihasználni az emberhátrányunkat)
7. forduló
VADUZ-G.C. Zürich 1:1 (két gól, két tizenegyes)
8. forduló
Basel-VADUZ 0:2 (ez a győzelem nagyon fontos)
9. forduló
VADUZ-Aarau 0:1 (újabb emberhátrány...)
Az állás:
1. VADUZ (9, 5, 3, 1, 12-6, 18)
2. Basel (9, 4, 3, 2, 14-9, 15)
3. Y. B. Bern (9, 4, 3, 2, 12-11, 15)
4. Zürich (9, 3, 4, 2, 15-8, 13)
5. Aarau (9, 3, 3, 3, 8-10, 12)
6. G. C. Zürich (9, 3, 3, 3, 10-13, 12)
7. Thun (9, 3, 2, 4, 10-12, 11)
8. St. Gallen (9, 1, 5, 3, 9-8, 8 )
9. S. Genéve (9, 1, 5, 3, 4-8, 8 )
10. Luzern (9, 2, 1, 6, 10-19, 7)
Kezdjük magunkat kinőni svájci nagy csapattá és ez a pénztárcánknak is jót fog tenni.
Megkezdtük küzdelmünket a csoportkörben is (a svájci bajnok automatikusan a csoportkörben kezd):
1. forduló
VADUZ-B. Leverkusen 0:2 (semmi esélyünk nem volt a tavalyi EL-bajnokkal szemben)

A hozzászólást sólyomszem99 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-09-20, 09:51-kor.
sólyomszem99- Poszt : 96
Csatlakozási dátum : 2014. Sep. 04.
Életkor : 24
Származás : Debrecen
- Post n°18
Második negyedév
A második negyedévünk:
10. forduló:
VADUZ-Thun 1:0 (Paul első tétmeccsbeli gólja)
11. forduló:
Zürich-VADUZ 0:1 (újabb 1-0)
12. forduló:
Luzern-VADUZ 0:2 (ez a határozott játék szükséges volt)
13. forduló:
Y. B. Bern-VADUZ 0:1 (most nem nyertünk sokkal, de nyertünk)
14. forduló:
VADUZ-St. Gallen 1:0 (újabb 1:0...)
15. forduló:
VADUZ-S. Genéve 1:1 (valahogy az újonc csapat ellen nem megy a gólszerzés)
16. forduló:
G. C. Zürich-VADUZ 0:1 (a Grasshoppers a gyengülés útjára lépett)
17. forduló:
VADUZ-Basel 1:3 (a lehető legrosszabbkor jött a bajnoki rangadó, egyszerűen nem tudtunk koncentrálni erre a meccsre, mert a BL-csoportkör hajrája zajlott)
18. forduló:
Aarau-VADUZ 0:2 (végül egy jó zárás)
Az állás féltávnál:
1. VADUZ (18, 12, 4, 2, 23-10, 40)
2. Basel (18, 11, 4, 3, 37-19, 37)
3. Zürich (18, 8, 6, 4, 27-14, 30)
4. Y. B. Bern (18, 8, 6, 4, 26-23, 30)
5. G. C. Zürich (18, 6, 4, 8, 18-24, 22)
6. Thun (18, 6, 3, 9, 18-27, 21)
7. S. Genéve (18, 4, 7, 7, 17-20, 19)
8. Luzern (18, 5, 4, 9, 22-33, 19)
9. St. Gallen (18, 2, 8, 8, 20-22, 14)
10. Aarau (18, 3, 4, 11, 12-28, 13)
Még mindig vezetünk, de a Basel komoly ellenfél lesz.
A kupa sem állt le:
Legjobb 16
Yverdon S.-VADUZ 0:3 (az ilyesfajta játékot vártam a kupában)
Nyolcaddöntő:
É. Caroude-VADUZ 2:5 (2:2-nél még izgalmas volt, de rá tudtunk kapcsolni
A Bajnokok Ligájában is odatettük magunkat:
2. forduló
J. Torino-VADUZ 0:0 (megvan a pont)
3. forduló
VADUZ-F. Istambul 1:1 (megvan még egy pont)
4. forduló
B. Leverkusen-VADUZ 0:2(!!!) (ez hatalmas siker!!! bravúros játék, agresszívan támadtunk, keményen védekeztünk... hihetetlen)
5. forduló:
VADUZ-J. Torino 1:1 (húha... érik a meglepetés?)
6. forduló:
F. Istambul-VADUZ 1:0 (egy vereséggel zártunk, de nem csüggedünk)
1. F. Istambul (6, 3, 2, 1, 8-5, 11)
2. J. Torino (6, 1, 4, 1, 6-6, 7)
3. VADUZ (6, 1, 3, 2, 4-5, 6)
4. B. Leverkusen (6, 1, 3, 2, 7-9, 6)
Gólaránnyal, de harmadikok lettünk, ezáltal az Euro-liga kieséses szakaszában folytatjuk.

A harmadik negyedév előtt barátságos mérkőzések és átigazolások egész sora volt. Előbb a csapat változásait ismertetem:
Távozók:
Dominique Schneider (svájci, Luzern, kölcsönből vissza)
Claudio Ross (svájci, L. Cetinje, 56000 CHF)
Adrian Hoffmann (svájci, Aarau, 121000 CHF)
Tobias Steiner (svájci, Wiener Neustadt, 131000 CHF)
Claudio Schneyder (svájci, V. Székesfehérvár, 82000 CHF)
René Ackermann (svájci, Minsk, 107000 CHF)
Érkezők:
Simon Marti (svájci, G. C. Zürich, 494000 CHF)
Timothy Hanson (amerikai, Los Angeles G., 304000 CHF)
Dominique Schneider (svájci, Luzern, 398000 CHF)
Még az ifik nem voltak olyan erősek, hogy maradjanak, de jövőre már biztosan fiatalodik a keret.
A barátságos meccsek jól sikerültek:
VADUZ-E. Heraclion (görög) 3:1
E. Klaipedia (litván)-VADUZ 0:0
Győr (magyar)-VADUZ 1:2
Akkor jöhetett a harmadik negyedév:
19. forduló
Thun-VADUZ 1:2 (jó kezdés)
20. forduló:
VADUZ-Zürich 4:0(!) (azért erre nem számítottunk...)
21. forduló:
VADUZ-Luzern 1:1 (ez nem a mi meccsünk volt)
22. forduló:
VADUZ-Y. B. Bern 2:2 (ez nagyon rossz előjel...)
23. forduló:
St. Gallen-VADUZ 0:0 (ez már a harmadik zsinórban)
24. forduló:
S. Genéve-VADUZ 1:1 (ez így nagyon nem jó, valami baj van)
25. forduló:
VADUZ-G. C. Zürich 1:0 (létfontosságú győzelem)
26. forduló:
Basel-VADUZ 0:1 (nagyon nagy küzdelem volt, most egy kicsi fellélegzés)
27. forduló:
VADUZ-Aarau 5:3 (végül egy biztos győzelem)
A bajnokság állása:
1. VADUZ (27, 17, 8, 2, 40-18, 59)
2. Basel (27, 16, 4, 7, 47-27, 52)
3. Zürich (27, 12, 7, 8, 40-28, 43)
4. G. C. Zürich (27, 11, 6, 10, 28-30, 39)
5. Y. B. Bern (27, 9, 9, 9, 37-39, 36)
6. Luzern (27, 10, 6, 11, 35-42, 36)
7. Thun (27, 7, 8, 12, 31-40, 29)
8. Aarau (27, 6, 7, 14, 27-44, 25)
9. S. Genéve (27, 4, 12, 11, 24-39, 24)
10. St. Gallen (27, 4, 11, 12, 33-36, 23)
Végül az utolsó három meccsünket magabiztosan nyertük, még is elég döcögős negyedév volt.
Kupa:
Negyeddöntő:
VADUZ-G. C. Zürich 0:2 (ezt a meccset már az 1. félidőben feladtuk)
Euro-liga:
Legjobb 16:
VADUZ-I. Milano 0:0
I. Milano-VADUZ 1:0 h. u. (hosszabítás után kikaptunk, nagyon kevesen múlott, de nem baj, majd jövőre...)

- Post n°20
utolsó negyedév
Az utolsó negyedév dokumentálása előtt elkezdtem az új szezont, de itt van néhány információ a második évünkről.
A bajnokságban a Basel és a VADUZ is 74 ponttal állt, de a Basel jobb gólkülönbség miatt nyert.
Ami vicces, mert az Aarau is gólkülönbség miatt esett ki 32 ponttal.
Bajnokok Ligája: Basel, Vaduz
Európa-liga: Y. B. Bern, Luzern
A kupát a G. C. Zürich nyerte meg.
Hát, elég rosszra sikerült a második félévünk. De nem baj, majd a következő évben sikerül. Célunk a bajnokságban a dobogó, a kupában a döntő, a nemzetközi kupában pedig a csoportkörbe jutás.
Megígérem, hogy soha többé nem fordul elő több ilyen eset...
A bajnokságban a Basel és a VADUZ is 74 ponttal állt, de a Basel jobb gólkülönbség miatt nyert.
Ami vicces, mert az Aarau is gólkülönbség miatt esett ki 32 ponttal.
Bajnokok Ligája: Basel, Vaduz
Európa-liga: Y. B. Bern, Luzern
A kupát a G. C. Zürich nyerte meg.
Hát, elég rosszra sikerült a második félévünk. De nem baj, majd a következő évben sikerül. Célunk a bajnokságban a dobogó, a kupában a döntő, a nemzetközi kupában pedig a csoportkörbe jutás.
Megígérem, hogy soha többé nem fordul elő több ilyen eset...
sólyomszem99- Poszt : 96
Csatlakozási dátum : 2014. Sep. 04.
Életkor : 24
Származás : Debrecen
- Post n°21
A harmadik évad
Az új évet komolyan kell vennünk, különben úgy járunk, mint tavaly. Az ezüstérmes és bajnokcsapatot ismét változtattam:
Távozók:
Mario Roos (svájci, D. Banska Bystrica, 101000 CHF)
Peter Widner (svájci, A. Ammochostou, 105000 CHF)
Természetesen nem volt hiány barátságos meccsekből sem:
A. Ammochostou (ciprusi)-VADUZ 0:5
VADUZ-A. Lemesou (ciprusi) 2:1
Aberystwyht (walesi)-VADUZ 0:3
VADUZ-A. Broughton (walesi) 6:0
Hát, ez döbbenetes négy meccs volt.
Ezek után elkezdődött a 2015/2016-os szezon:
1. forduló:
VADUZ-S. Genéve 4:0 (ez hiányzott már)
2. forduló:
Luzern-VADUZ 2:3 (Luzern fejlődése szemmel látható)
3. forduló:
VADUZ-Sion 3:0 (a feljutó csapat még küszködik)
4. forduló:
Y. B. Bern-VADUZ 0:0 (eh bien...)
5. forduló:
VADUZ-Basel 1:0 (remélem év végén is felénk billen a mérleg)
6. forduló:
G. C. Zürich-VADUZ 1:1 (két gyors gól)
7. forduló:
VADUZ-Thun 3:0 (jól játszottunk)
8. forduló:
St. Gallen-VADUZ 1:2 (fordítással)
9. forduló:
VADUZ-Zürich 2:2 (ez duplán durva meccs volt)
Az állás:
1. VADUZ (9, 6, 3, 0, 19-6, 21)
2. Basel (9, 5, 0, 4, 18-14, 15)
3. Thun (9, 5, 0, 4, 15-16, 15)
4. St. Gallen (9, 4, 2, 3, 14-11, 14)
5. Y. B. Bern (9, 3, 2, 4, 13-13, 11)
6. Zürich (9, 3, 2, 4, 11-12, 11)
7. S. Genéve (9, 3, 2, 4, 10-16, 11)
8. Luzern (9, 3, 1, 5, 15-17, 10)
9. G. C. Zürich (9, 2, 3, 4, 10-14, 9)
10. Sion (9, 2, 3, 4, 7-13, 9)
Ez is döbbenetes. Úgy látszik kicsit megszeppentünk, mert most nagyon jól játszottunk.
A nemzetközi kupák is elkezdődtek:
Bajnokok Ligája:
Selejtező, 3. forduló:
VADUZ-Z. Saint Petersburg 1:1 (kiegyenlített mérkőzés)
Z. Saint Petersburg-VADUZ 1:0 (jó meccs volt, de most kiestünk)
Európa Liga:
Rájátszás:
VADUZ-Trabzon 1:0 (nagy nehezen, de nyertünk)
Trabzon-VADUZ 2:1 (idegenbeli több góllal jutottunk be a csoportkörbe)
Csoportkör:
1. forduló:
VADUZ-L. Razgrad 2:0 (kitűnő játék)
Bocsánat, hogy ilyen későn volt új beszámoló, de sűrűsödik a program, de próbálom minél többet, minél kevesebb idő alatt megosztani.

- Post n°22
Második félév
A következő negyedév:
10. forduló:
S. Genéve-VADUZ 1:3 (magabiztos győzelem)
11. forduló:
VADUZ-Luzern 2:1 (fontos 3 pont)
12. forduló:
Sion-VADUZ (egy elengedett meccs)
13. forduló:
VADUZ-Y. B. Bern 1:0 (hmmm....)
14. forduló:
Basel-VADUZ 0:0 (ajjaj...)
15. forduló:
VADUZ-G. C. Zürich 0:1 (a megújított zürichi csapat most jobb volt)
16. forduló:
Thun-VADUZ 2:2 (nehezen kiharcolt)
17. forduló:
VADUZ-St. Gallen 0:0 (nyeretlen sorozat)
18. forduló:
Zürich-VADUZ 0:0
18 meccs utáni állás:
1. VADUZ (18, 9, 8, 1, 27-11, 35)
2. Zürich (18, 9, 4, 5, 22-16, 31)
3. Basel (18, 8, 3, 7, 25-21, 27)
4. St. Gallen (18, 8, 3, 7, 26-25, 27)
5. Luzern (18, 8, 2, 8, 30-27, 26)
6. Sion (18, 6, 4, 8, 14-22, 22)
7. S. Genéve (18, 6, 3, 9, 16-27, 21)
8. Y. B. Bern (18, 5, 5, 8, 22-22, 20)
9. G. C. Zürich (18, 5, 5, 8, 18-23, 20)
10. Thun (5, 5, 8, 23-29, 20)
Nem vagyok elégedetlen ezzel a negyedévvel, a biztos pontokra mentünk és van még előnyünk, amit most már növelni fogunk. Megkezdjük a hosszú hajrát.
A nemzetközi kupában is hódítottunk:
2. forduló:
Moscow-VADUZ 0:0 (meglepő döntetlen)
3. forduló:
VADUZ-D. Dnipropetrovszk 0:2 (egy masszív támadófelfogású csapat ellen kellett játszanunk)
4. forduló:
L. Razgrad-VADUZ 0:1 (biztos győzelem)
5. forduló:
VADUZ-Moscow 1:0 (meg tudtuk csinálni!)
6. forduló:
D. Dnipropetrovszk-VADUZ 1:3 (!!!) (döbbenet)
1. VADUZ(!!!) (6, 4, 1, 1, 7-3, 13)
2. D. Dnipropetrovsk (6, 3, 1, 2, 9-6, 10)
3. Moscow (6, 2, 3, 1, 5-2, 9)
4. L. Razgrad (6, 0, 1, 5, 1:11, 1)
A nemzeti kupa is elindult:
Legjobb 16:
Winterthur-VADUZ 0:1 (még mindig döcögős)
Nyolcaddöntő:
Sion-VADUZ 0:3 (a fantasztikus Gloor testvérek összehoztak egy elképesztő meccset)

- Post n°23
harmadik negyedév
Barátságos mérkőzést nem játszottunk a második félév előtt, de igazolásokból nem volt hiány:
Távozók:
Marcel Kurz (osztrák, visszavonult)
Humberto Passarelli (argentin, visszavonult)
Paul Gloor (svájci, visszavonult)
Sébastien Schaffner (svájci, Alesund, 165000 CHF)
Christian Michel (svájci, Maribor, 122000 CHF)
Adrian Kaufmann (svájci, Ventspils, 59000 CHF)
Tobias Schumacher (svájci, Z. Bruno, 204000 CHF)
Timothy Hanson (amerikai, N. Funchal, 458000 CHF)
Michael Kessler (svájci, R. Chorzów, 106000 CHF)
Alain Allemann (svájci, Zilina, 107000 CHF)
Dominique Bader (svájci, Kukesi, 94000 CHF)
René Gross (svájci, L. Poznan, 177000 CHF)
Heinz Kagi (svájci, B. Stara Zagora, 148000 CHF)
Érkezők:
Hans-Peter Hartmann (svájci, St. Gallen, 304000 CHF)
Václav Král (cseh, Bursa, 446000 CHF)
Oliver Lüncher (svájci, Sion, 346000 CHF)
Peter Vogel (svájci, Vaduz Youth Team)
Adrian Peter (svájci, Vaduz Youth Team)
Megjött az első fiatalítás. Két remek fiatallal bővült a csapatunk, akik a kezdőben szerepelhetnek.
Az aranyhajsza folytatódott:
19. forduló:
VADUZ-S. Genéve 4:2 (ez határozottan jó kezdés)
20. forduló:
Luzern-VADUZ 1:2 (Luzern nagyon megerősödött az utóbbi egy évben)
21. forduló:
VADUZ-Sion 1:1 (feljutókat valahogy soha nem tudjuk megverni)
22. forduló:
Y. B. Bern-VADUZ 2:1 (oh..)
23. forduló:
VADUZ-Basel 4:3 (szerintem az eredmény mutatja, hogy milyen meccs volt)
24. forduló:
G. C. Zürich-VADUZ 0:0 (idegenbe nem is rossz)
25. forduló:
VADUZ-Thun 1:0 (cseppet sem meggyőző játékkal)
26. forduló:
St. Gallen-VADUZ 0:4 (na, ez már igen!)
27. forduló:
VADUZ-Zürich 2:0 (emberelőnnyel)
27 forduló után:
1. VADUZ (27, 15, 10, 2, 46-20, 55)
2. Basel (27, 12, 5, 10, 38-32, 41)
3. Zürich (27, 12, 5, 10, 33-29, 41)
4. St. Gallen (27, 12, 3, 12, 40-44, 39)
5. Luzern (27, 11, 4, 12, 39-37, 37)
6. Y. B. Bern (27, 10, 6, 11, 30-31, 36)
7. Thun (27, 9, 7, 11, 35-41, 34)
8. G. C. Zürich (27, 8, 8, 11, 30-31, 32)
9. Sion (27, 9, 5, 14, 21-33, 32)
10. S. Genéve (27, 8, 5, 14, 26-40, 29)
Jó negyedévet futottunk. Szerintem meg tudjuk nyerni most a bajnokságot.
A kupákban is szerepeltünk:
Európa Liga:
Legjobb 16:
VADUZ-Wolfsburg 1:2
Wolfsburg-VADUZ 0:0 (igen, a nemzetközi kupában való hosszabb menetelésre még várni kell)
Svájci kupa:
Negyeddöntő:
Basel-VADUZ 1:3 (egy kicsit komolyan vettük)
Elődöntő:
Wohlen-VADUZ 0:3 (végre tudunk magabiztos nyerni a kupában)

A hozzászólást sólyomszem99 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-09-20, 09:50-kor.
sólyomszem99- Poszt : 96
Csatlakozási dátum : 2014. Sep. 04.
Életkor : 24
Származás : Debrecen
Az év vége is eljött:
28. forduló:
S. Genéve-VADUZ 2:4 (megint)
29. forduló:
VADUZ-Luzern 1:1 (egy sérülésekkel terhelt csapat és egy lesgól)
30. forduló:
Sion-VADUZ 1:1 (újabb 1:1)
31. forduló:
VADUZ-Y. B. Bern 2:1 (na, a végére sikerült a bernieket is megverni, ráadásul, ezzel a győzelemmel bajnokcsapat vagyunk))
32. forduló:
Basel-VADUZ 1:0 (kikaptunk)
33. forduló:
VADUZ-G. C. Zürich 2:0 (a biztonság kedvéért megnyertük ezt a meccset is)
34. forduló:
Thun-VADUZ 2:0 (hmm...)
35. forduló:
VADUZ-St. Gallen 2:1
36. forduló:
Zürich-VADUZ 1:1 (nem sikerült győzelemmel zárni)
Végeredmény:
1. VADUZ (36, 19, 13, 14, 59-30, 70)
2. Y. B. Bern (36, 16, 7, 13, 46-36, 55)
3. Basel (36, 15, 6, 15, 50-49, 51)
4. Luzern (36, 15, 6, 15, 47-47, 51)
5. G. C. Zürich (36, 13, 11, 12, 49-45, 50)
6. Zürich (36, 13, 9, 14, 40-43, 48)
7. St. Gallen (36, 14, 6, 16, 52-55, 48)
8. Thun (36, 12, 9, 15, 43-54, 45)
9. Sion (36, 11, 10, 15, 33-45, 43)
10. S. Genéve (36, 10, 7, 19, 36-52, 37)
Gólkirály:
Alessandro Schoch (St. Gallen) 17
Házi gólkirály:
Sergio Ferro 12
Bajnokok Ligája: Vaduz, Y. B. Bern
Európa Liga: Basel, Luzern
Kiesett: S. Genéve
Bajnokcsapat vagyunk. Immáron másodszor. Remek évet futottunk, aminek örülök természetesen.
A kupában is esélyesek voltunk a győzelemre:
VADUZ-St. Gallen 2:0 (igen!, kupagyőztesek vagyunk, és ebből is ez a második trófea)

- Post n°25
Negyedik év
2017/2018-as év előtt ismét átigazolások voltak:
Távozók:
Urs Schuler (svájci, Astana, 105000 CHF)
Georges Gresser (svájci, 36000 CHF)
Egy hazai edzőtábor is volt a nyáron:
Aarau-VADUZ 1:3
VADUZ-B. Bern 2:0
Bellinzona-VADUZ 1:2
VADUZ-Biel Bienne 7:1
Brühl-VADUZ 0:0
VADUZ-Chiasso 1:0
Délemont-VADUZ 2:1
Két meccs kivételével minden meccset megnyertünk.
A keretünk:
Kapusok:
Tony Garret (amerikai, 59)
Patrick Kohler (svájci, 54)
Védők:
Bastien Meyer (svájci, 59)
Vincent Weber (francia, 53)
Peter Vogel (svájci, 62)
Giancarlo Dettori (olasz, 70)
Heinz Schneider (svájci, 65)
Adrian Peter (svájci, 61)
Tibor Nikházi (magyar, 58)
Középpályások:
Dominique Schneider (svájci, 59)
Mohamed Karim (egyiptomi, 49)
Sergio Ferro (portugál, 63)
Oliver Lüscher (svájci, 57)
Fabien Bauer (svájci, 53)
Michael Gloor (svájci, 64)
Hans-Peter Hartmann (svájci, 52)
Támadók:
Simon Marti (svájci, 64)
Klaus Stuckmann (német, 62)
Václav Král (cseh, 62)
A 19 játékos keretünkből 8-an légiósok.
A mérkőzéseink:
1. forduló:
VADUZ-Basel 3:1 (kíváló évkezdés)
2. forduló:
Luzern-VADUZ 1:2 (ollé!)
3. forduló:
Aarau-VADUZ 0:0 (feljutók átka...)
4. forduló:
Thun-VADUZ 0:0 (gólhiány)
5. forduló:
VADUZ-Zürich 2:0 (emberelőnnyel)
6. fordulü:
VADUZ-Y. B. Bern (most már a berniek a legnagyobb ellenfelünk)
7. forduló:
Sion-VADUZ 1:2 (végre, győzelem)
8. forduló:
VADUZ-St. Gallen 1:0 (a negyedévi hajrá úgy látszik jól sikerül...)
9. forduló:
G. C. Zürich-VADUZ 1:0 (...de nem tökéletesen)
Tabella:
1. Basel (9, 5, 3, 1, 12-6, 18)
2. VADUZ (9, 5, 2, 2, 10-5, 17)
3. Aarau (9, 5, 2, 2, 10-5, 17)
4. G. C. Zürich (9, 4, 3, 2, 9-8, 15)
5. Y. B. Bern (9, 4, 1, 4, 16-10, 13)
6. Thun (9, 3, 4, 2, 13-8, 13)
7. Zürich (9, 3, 1, 5, 9-15, 10)
8. St. Gallen (9, 2, 3, 4, 6-10, 9)
9. Sion (9, 1, 4, 4, 7-15, 7)
10. Luzern (9, 0, 3, 5, 6-16, 5)
A dobogón vagyunk, várjuk a következő fordulókat.
A Bajnokok Ligája sem szünetelt:
1. forduló:
VADUZ-Roma 1:0 (ez a 3 pont nagyon sokat jelenthet a jövőben)

|
|